|
Írta: Moha
|
| Nemrég jelent meg a Kilian zenekar Bohém erdő című EP-je. És, hogy miért ezt a címet kapta? "A Bohém erdő az a hely, ahol állítólag a világ fő vezetői évente összejönnek és egy beteg rituálét tartanak. A mi Bohém erdőnk egy szimbolikus hely, ahol keressük az igazságot, eltévedve a fák között. Ez a hangulat az egész kislemezen átvonul. A 4 dalban szigorúan csak a banda tagjai játszanak, egyszerű dob-basszus-gitár-ének felállásban. Nem akartuk túlbonyolítani, inkább csak kísérletezni a hangzásokkal." |
|
|
|
Írta: Moha
|
Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze “Igyunk pálinkát!” címmel, amely egyben a zenekar első magyar nyelvű albuma. Az ismert slágereken kívül új dalok is szerepelnek majd a korongon, amelyek elkészítésében számos zenészbarát segített. Az új dalokra egy fergeteges lemezbemutató koncerten tombolhat majd a közönség március 9-én a Barba Negra Music Clubban, melyre a jegyek január 27-ig 2000 Ft-ba kerülnek.
|
|
|
|
Írta: Moha
|
Mozgalmas 2011-es évet zárt a Rubicon. Különösen az év vége volt eseményekkel teli, hiszen a lemezmunkálatok közepette lecserélték a ritmusszekciót és elkészítették legújabb videoklipjüket, a Te vagy a válasz című dalra. A december közepén elkészült klipet eddig több mint 1600-an nézték meg a youtube-on. December 30-án, Érden a Borgödörben búcsúztatták az évet, és a 2012-es év első hónapjaiban is a lemez elkészítésére fognak koncentrálni. Az idei első koncertjük február 14-én lesz a Club 202-ben, a House of Lords vendégeként. A tavaszi koncertdátumok is alakulnak már, hamarosan kiderül, hol és mikor találkozhatunk a zenekarral.
|
|
|
|
Írta: Moha
|
Mi egy jó buli receptje? Szép lányok hangos koncertek és szédületes afterparty. Itt mind a három összetevő megtalálható egy helyen.Ezen az estén a főszerep a lányoké,akik megmutatják milyen az ha a gyengébbik nem odavág! Önmagában exkluzív estét ígér, ha négy lány játszik a színpadon, de a Cherry Bomb jóval több egy átlagos csajzenekarnál. Pink, Katy Perry, Christina Aguliera slágereket hallgatnál élőben, vagy inkább visszautaznál a rocktörténet fénykorába? Esetleg érdekel, hogy milyen az, amikor csajok nyomnak Mötley Crüe-t, Danko Jonest vagy Monster Magnetet?
|
|
|
|
Archívum
Vulutre Industries –nor- @ Yuk! 2012-01-24 12:42 | Moha
Az idei év első metal fronton igazi különlegességnek számító eseménye a Vulture Industries koncertje Budapesten. A...rock + Teljes cikk | Zorall 10! 2012-01-23 11:20 | Moha
10 még gombócból is sok. Legalábbis nekem. Évekből pedig néha egy örökkévalóság. No de sikeres...rock + Teljes cikk | LIVE ROCK ANIMALS vs. MIGHTY 90's 2012-01-23 11:16 | Moha
Január 28-án, szombat este hatalmas buli készül a Tündérgyárban, a MIGHTY 90's és a LIVE ROCK ANIMALS...rock + Teljes cikk | Superbutt – Pont középre 2012-01-19 11:20 | Moha
A neten már látható, a tévében pedig jövő hétfőn debütál a Superbutt új klipje, a Pont középre. A...rock + Teljes cikk | lll. Jégtörő fesztivál 2012-01-17 18:05 | Moha
Újra Jégtörő fesztivál! Ahol is 10 zenekar lép fel. Fellép a hírhedt a nem válogatós szavú provokatív...rock + Teljes cikk | Jön! Jön! Jön! A IV. Budapesti Hard Rock Farsang! 2012-01-16 10:07 | Moha
Január 27-én immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Hard Rock Farsang. Ahogy eddig minden évben, úgy ezúttal is...rock + Teljes cikk | Februárban Budapesten koncertezik a Dream Theater! 2012-01-12 12:32 | RocketQueen
A Dream Theater több mint 25 éve műveli, vezeti és szórakoztatja a közönségét. Töretlen sikerükről és...rock + Teljes cikk | XIII. VilágVeleje Fesztivál – Fiatal Művészek Kiállítása 2012-01-12 12:18 | Moha
A VilágVeleje Fesztiválokon már a kezdetek óta hagyomány – lévén, hogy összművészeti esemény –,...rock + Teljes cikk | Breaking News: A Sziget lett Európa legjobb nagyfesztiválja 2012-01-12 12:10 | Moha
Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a mi Szigetünk lett az első az öreg kontinens legjobb fesztiváljait versenyeztető...rock + Teljes cikk | Folk-Rock-Maraton 2012.01.14. Budapest - Dürer Kert 2012-01-11 15:16 | Moha
Január közepén, egy eddig példa nélküli, nagyszabású, két színpados, csak hazai bandákra...rock + Teljes cikk | VILÁGVÉGE-ELEJE METAL FESZTIVÁL 2012-01-09 10:07 | Moha
Sokak szerint beteljesedik a maja naptár jövendölése, 2012 végén eljön a világvége, ennyi volt, vége az...rock + Teljes cikk | Pulzus tehetségkutató - I. forduló - 2012.02.06. 2012-01-09 09:32 | Moha
Lezárult a jelentkezés a Pulzus tehetségkutatóra. Februárban és márciusban összesen 50 zenekar fog megmérkőzni a...rock + Teljes cikk | 9. Stagediving Fesztivál 2012-01-05 16:03 | Moha
A 2005-ben indult Stagediving Fesztiválsorozat eljutott a kilencedik alkalomhoz. A szép emlékű Kultiplex-es kezdetektől fogva az volt a célunk a...rock + Teljes cikk | Hungarian Ride For a Dime part II. 2012-01-03 14:11 | Moha
2011 december 8-án immár 7. éve emlékszünk vissza minden idők egyik legnagyobb gitárosára, Dimebag Darrell-re. A...rock + Teljes cikk | Újévi koncert a Pecsa Caféban! 2011-12-27 14:37 | Moha
A szezon nyitónapján, az év első szombatján a Phlegethon, a Flúg, a Cherokee és a Steroid ráz majd fel mindenkit a...rock + Teljes cikk | A Crazy Mama évzáró bulijai! 2011-12-26 13:21 | Moha
Zárjuk rá minden bajra 2011 ajtaját! Legyen jókedv és ráhangolódás! Bejgli után még két...rock + Teljes cikk | XIII. VilágVeleje Fesztivál 2011-12-26 11:49 | Moha
A VilágVeleje Produkció immár 13 éve szervezi a legnagyobb évindító fesztivált, de a tizenharmadik alkalomra minden...rock + Teljes cikk | HEGY' ZENÉSZ-SIMOGATÓ 2011-12-22 16:59 | Moha
A hegyaljások szavazataikat adják karácsonyra a magyar zenekaroknak. Az országos szavazáson bárki kiválaszthatja melyik magyar...rock + Teljes cikk | A Müpát is megtölti a Kowalsky meg a Vega! 2011-12-21 15:48 | Moha
Több mint egy hónappal a fellépés előtt minden jegy elkelt a Kowalsky meg a Vega január 26-i, rendhagyó big band koncertjére a...rock + Teljes cikk | A Dürer Kertben búcsúztatja az évet a Fish! 2011-12-21 15:43 | Moha
Pályafutása egyik legsűrűbb, legsikeresebb évét zárja a Fish! zenekar. A csapat idén folyamatosan koncertezett, ingyenesen...rock + Teljes cikk | Firkin: Pesti Mese 2011-12-19 20:20 | Moha
Új, szentimentálisnak éppen nem nevezhető karácsonyi muzsikával rukkolt elő az őrült ír zenét játszó...rock + Teljes cikk |
|