2012. október 17., szerda 17:42

Szavazz a Szigetre és a Soundra

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Idén két hazai fesztivál is versenyben van az elsőségért a legnagyobb nemzetközi megmérettetésen. A Festival Awards Europe „nagyfesztivál” kategóriájában a legjobbak közt ismét ott a Sziget, míg a „közepes méretű” fesztiválok versenyében idén már a Heineken Balaton Sound is ringbe száll. November 7-ig várják a szavazatokat a http://eu.festivalawards.com/vote oldalon
 
Újra a fesztivállátogatókon a sor, hogy kinyilvánítsák, melyik rendezvényt tartják a legjobbnak szerte Európában. A “nagyfesztiválok” kategóriában – a tavalyi siker után - a Sziget ismét versenyben van, hogy idén is a legjobb lehessen. A „közepes méretű” zenei fieszták közt is immár ott egy hazai rendezvény: a Balaton Sound is esélyt kapott a megmérettetésre.

„A tavalyi győzelem rendkívül jókor jött a Sziget életében, ” – nyilatkozta Gerendai Károly – „hiszen gazdasági nehézségek és az ország megítélésével kapcsolatos problémák egyre nehezebb helyzetet eredményeztek.” A főszervező azonban úgy ítélte meg, hogy a „Legjobb Nagyfesztivál” díj sokat jelentett, hogy a folyamatok megforduljanak, mint mondta „varázsütésre érzékeltük a pozitív változásokat.” „Nem csak a látogatók figyeltek ránk jobban, de ugrásszerűen megnőtt a nemzetközi fesztiválszakma érdeklődése, mintegy 30 fesztivál képviseletében jártak nálunk, a visszajelzések szerint pedig nagy jót tett a fesztiválnak a strukturális és vizuális megújulás” – összegezte Gerendai. – „Ha sikerül megismételni a tavalyi bravúrt, azzal – meggyőződésem - végképp sikerülne áttörni és lerombolni a falakat.”

November 7-ig lehet tehát szavazni a http://eu.festivalawards.com/vote oldalon kedvenc fesztiváljainkra, hogy bejussanak a november 12-én nyilvánosságra kerülő legjobb 10 közé. A végeredményre pedig január elején, a hollandiai Groningenben rendezendő díjátadó gálán derül majd fény.

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.