2013. április 05., péntek 10:55

Az ötszörös Grammy-díjas újra elkápráztatja Budapestet!

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Az új album kapcsán Steve márciusban indul európai turnéra, a magyar fővárosba pedig visszatérő vendégként érkezik, hiszen nemcsak a Totóval és egyéb zenekarokkal, de szólóban is többször járt már hazánkban: 2011-ben két alkalommal, és 2009-ben is telt ház előtt játszott. Majd’ négy évtizedes karrierje során Steve Lukather számtalan neves zenésszel került kapcsolatba, de úgy tűnik, tavaly is sikerült újabb élményekkel bővíteni a karriert: ugyanis - a G3 tagjaként - Joe Satrianival és Steve Vai-jal, illetve Ringo Starr oldalán is turnézott a Toto alapító gitárosa. “Őszintén szólva a Ringóval, Satrianival és Vai-jal közös zenélés, és a Totóval lezajlott turné mind hozzájárult ahhoz, hogy ez legyen életem eddigi legjobb éve. – mondta el Lukather. - Ringo meghívása olyan volt számomra, mintha egy gyermekkori álmom válna valóra. A Beatles-nek köszönhetően kezdtem el zenélni, most pedig az ő dalaikat játszhattam, miközben a hátam mögött Ringo dobol.. hihetetlen érzés! Ringo egy bölcs, humoros és szívélyes ember.”

 

Időpont: április 7., vasárnap, 20h

Helyszín: PECSA MUSIC HALL (Budapest XIV., Zichy Mihály út 14.)

Belépő: állójegy: 6900 Ft, Ülőjegy: 8500 Ft

 

Steve Lukather-ről:

A Transition című új szólólemez ebben az intenzív időszakban, összesen 10 hónap alatt került rögzítésre, abban a néhány szünetben, melyet Lukather 2012-es éve engedett. Első szólólemezét még 1988-ban készítette, s most, a hetedik lemez kapcsán így nyilatkozott: „Szeretném azt mondani, hogy ez a legjobb album, amit valaha csináltam, de ez közhelyes lenne. Mindenesetre azt gondolom, hogy sikerült azonosítanom azt az irányt, amerre szeretnék továbblépni, úgyhogy mondhatom azt: a Transition a lehető legjobban mutatja meg, hogy ki vagyok én 2012-ben.”Az ötszörös Grammy-díjas és Musicians Hall of Fame tag Lukather számos további gitáros világsztárral dolgozott már együtt: Eddie Van Halen, Robben Ford, Lee Ritenour, Larry Carlton, Slash, Zakk Wylde, Jeff Beck, Eric Clapton, Carlos Santana és Joe Bonamassa is köztük van. David Paich-kel közösen sikerrel vezeti a platinalemezes Toto zenekart immár 35 éve, és játszott Michael Jackson, Warren Zevon, Aretha Franklin, Stevie Nicks, Don Henley, Miler Davis és Roger Waters lemezein is. Az elmúlt évtizedben Lukathert számos sorsfordító próba elé állította az élet: válóper, édesanyja halála és üzleti viták fojtották el a zenélésben rejlő örömét – azt a szenvedélyt, mely hétéves kora óta fűtötte, mióta először látta a Beatles-t Ed Sullivan tv-show-jában, San Fernando Valley-i otthonukban. Ma a gitármágus újra boldog, egészséges és ismét megtalálta múzsáját, így az új album kreativitása csúcsán, rengeteg új élmény után készült el. “A Transition fordulópontot jelent az életemben – mondta el Lukather – a dalszerzés közben visszatekintettem mindarra, ami az elmúlt években történt velem – az emberekre, akiket elvesztettem, a súlyos és nehéz tapasztalatokra melyek értek, és hogy mennyire időszerű volt már mindezt összefogni és megpróbálni túllépni rajtuk, hiszen csak egyetlen életünk van, így abból kell kihoznunk a legtöbbet.”http://www.stevelukather.net/Homepage.aspx

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.