2013. április 20., szombat 08:37

A soproni Lővérekben marad a VOLT Fesztivál Kiemelt

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert elmondta, hogy tavaly nyár óta kérdéses, hogy maradhat-e a fesztivál a soproni Lővérekben, amely sokak szerint az ország talán legszebb és legideálisabb fesztiválhelyszíne, vagy új terület után kell nézniük. „Sopron vezetői – hozzánk hasonlóan – a város egyik fő jelképének tekintik a VOLT-ot, ezért – velük közösen – tavaly nyár óta keressük a megoldást. Több ízben egyeztettünk Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár úrral is. Végül arra jutottunk, hogy a környezeti értékekre való különös odafigyelés mellett 2013-ban, illetve további 4 éven át a korábbi helyszín, a soproni Lővér Kemping és annak környéke adhat otthont a VOLT Fesztiválnak”- jelentették be a szervezők.

 

A VOLT idei éve – a minden eddiginél tartalmasabbra sikeredett programkínálat mellett – a környezeti értékek megőrzéséről is szól. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal kialakított szoros kapcsolat eredményeképp a fesztiválozók a régió természeti kincseivel is megismerkedhetnek. A természet megóvása a VOLT támogatóinak is fontos, így a Soproni sört forgalmazó Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-vel együttműködve, a VOLT-on a közönség visszaváltható, ún. „repohárból” fogyaszthatja a fesztivál legnépszerűbb italát, a Sopronit.

 

Új helyszín: Diákhitel Kávézó a VOLT-on

 

A minden igényt kielégítő zenei kínálat mellett a VOLT szervezői fontosnak tartják, hogy tartalmas előadásokon, beszélgetéseken is részt vehessenek a fesztiválozók. „A Diákhitellel közösen megvalósuló helyszínünk a reményeink szerint a VOLT egyik új központja lehet, ahová egyrészt azokat a fesztiválozókat várjuk a nap nagy részében, akik a koncertek mellett kötetlenebb hangvételű előadásokra, szellemi táplálékra is vágynak, másrészt azokat, akik nyugodt körülmények között, a fesztivál forgatagától távol beszélgetni, kávézni, reggelizni szeretnének” – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező.

A Diákhitel Kávézó teraszán négy nap alatt húsznál is több vendég fordul meg. Naponta jelentkezik itt a Réz András vezette Werk Akadémia, amely ezúttal szembeszáll az ízlésdiktatúrával, filmes játékot és kerekasztal-beszélgetést szervez slam-poetry előadókkal. Ugyancsak naponta tér vissza a Majdnem Híres Rocksuli, de előadást tart többek között Csernus Imre, pszichiáter, Tari Annamária pszichológus, és Zacher Gábor toxikológus, aki civilben amúgy is törzsvendég a VOLT-on, így elsőre igent mondott a felkérésre. Baksa-Soós Attila irodalmi-zenés performansza, a Rocklitera vendége lesz idén többek között a Tankcsapda legénysége és Szűcs Krisztián, a Heaven Street Seven frontembere.

Imre Zita, a Diákhitel Központ marketing és kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy a tavalyi sikeres fesztivál jelenlétük arra ösztönözte a Társaságot, hogy figyelemfelhívóbb, grandiózusabb aktivitással és tartalommal legyenek jelen az idei évben a VOLT-on. Amellett, hogy a Társaság minden fesztiválozót színvonalas programmal vár a Kávézóban, saját ügyfeleiket egy csésze kávéval szeretnék vendégül látni.

 

Világsztárok A-Z-ig a VOLT-on

Nem vitás, hogy az utóbbi évek legjobb line-upja az idei. A világsztár-kínálat valóban minden igényt kielégítő: a fesztivál három fő színpadán egymást váltják a nagyobbnál-nagyobb nevek, számos zenei műfajban.Billy Talent: Világszerte ismert, dallamos, könnyed, a tömegek megigézésre  kitalált  punk  rockot játszó, kanadai zenekar, akik legfrissebb, komoly kritikai sikert arató ötödik albumukkal, a Dead Silence-szel találnak fogást rajtunk a VOLT-on.

Bonobo: Simon Green brightoni elektronikus zenész és producer, a Ninja Tune kiadó büszkesége legújabb alkotását, az áprilisban megjelenő The North Borders először a VOLT Fesztiválon mutatja be a magyar közönségnek. Borgore: Vérbeli partiarc és nagy formátumú előadó, masszív dobalapokra, illetve a heavy metálra jellemző kemény és torzítós hangzásra épülő stílusa; a gorestep, nevét mindenki jól ismeri a nemzetközi dubstep hálózatban. Bullet For My Valentine: A kétezres évek egy leghíresebb metál zenekara, agresszív riffekkel keményre gyúrt, ugyanakkor dallamos, nem kis virtuozitásról árulkodó szimfóniákat  írnak, lemezeikből több milliót adtak el, a 2013-as VOLT-on február végén megjelent negyedik nagylemezükkel csavarják a fesztivál közönségét a koponyájuk köré.

DJ  Fresh:  A  modern  populáris drum'n'bass kultúra  legnagyobb  hatású  DJ-je  és producere,  kinek zsenialitása  abban  rejlik,  hogy  egyszerre  képes  megszólítani  az  ortodox  drum'n'bass  hívőket,  és ugyanakkor előrukkolni egy rádió-, illetve felhasználóbarát, fülbemászó és energikus popindulóval.  Dub FX: A flaszter ura és a bulvárok hangja, aki közönségkedvenc loopjaival bejárta mind az öt kontinenst,  forradalmasította  az  (utcai)  előadó  művészetet,  és  többször  fellépet  Magyarországon, ahol mostanra valóságos személyi kultusz épült ki köré: idén soha véget nem érő világkörüli turnéja újra a VOLT-ra vezet.

Example: Kirobbanó formában lévő brit slágergyáros, 2012-es The Evolution of Man című albumával a brit lemezeladási listán taroló énekes, aki az elektronika felől közelít a hip-hophoz, maga mellé állítva az electro house fanokat, a dubstep populárisabb oldaláért rajongó fiatalokat, és a Calvin Harris-en szocializálódott tömegeket.

Gus Gus: Igényes, egyedi dinamikájú és csábító atmoszférájú munkáik több mint tizenöt éve tartják mozgásban a nem mindennapi, elgondolkodtató elektronikára fogékony rajongókat, karrierjük a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjüket sikerült eljuttatniuk bolygónk legtávolabbi vidékeire. Hurts:  Adam  Anderson  és  Theo  Hutchcraft  romantikus  szintipop  duója,  a  műfaj  meghatározó zenekara, akik slágerekkel teli bemutatkozó albumuk után ezúttal második nagylemezüket, a most márciusban megjelent Exile-t hozzák el a magyar közönségnek.

Jamie Woon: szexi, kifinomult és karakteres hangú dalszerző-énekes, aki stílusosan és megnyerően ötvözi egymással a hűvös elektronikus dallamokat a fülledt soul zenével. Klangkarussell: Két tehetséges és ambiciózus osztrák elektronikus zenész-producer, Tobias Rieser és Adrian Held formabontó jazz house projektje, eklektikus e-zenei anyagaikat többnyire minimál alapokra építik fel, lounge-os-jazzes tételekkel keverik tökéletesre és ha a hangulat úgy kívánja, merészebb, illetve monumentálisabb house témákkal is színesítik. Knife Party: Rob Swire és Gareth McGrillen a Pendulum zenekar szívének és lelkének világraszóló, félelmetes energiákat felszabadító, hangládagyilkos electro house projektje, őrületes fény- és látványtechnikával felturbózott produkciójukkal felléptek már a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon. Martin Solveig: 2013 nyarán élőben szólal meg Sopronban az utóbbi idők legkedveltebb bulislágere, a Hello, hiszen a track-et jegyző kolosszális francia DJ-producer, a DJ Mag 100-as listájáról évek óta kirobbanthatatlan Martin Solveig is fellép a VOLT-on.

Papa Roach: Jacoby Sahddix elnyűhetetlen, a legkeményebb törésteszteken edzett, elpusztíthatatlan bandája, a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején tomboló új hullámos metál őrület egyik meghatározó, mindig megújulni képes zenekara. Parkway Drive: Ausztrália leghangosabb metalcore bandája; zenéjük kőkemény, agresszív riffekból, daráló dobalapokból, valamint tébolyító vokálokból épül fel, azaz egyértelműen a nyugalom megzavarására lett kitalálva. Parov Stelar Band: Marcus Füreder ellenállhatatlan zenekara, az electro swing feltalálói, akikről mindenki tudja, hogy a nagy fesztiválo legbulizósabb kedvű bandái közé tartoznak.

Queens of the Stone Age: Stílusteremtő zenekar a kaliforniai Palm Desertből, a stoner rock ikonjai, egyszerre rakkolós és kábító, súlyos, riff-központú rock zenét játszanak, és először 2013-ban lépik át Magyarország határait, hogy előadják népes hazai rajongótáboruknak kultikus számaikat az idei VOLTon.

Skream: Legendás dubstep mágus és producer,  korunk legmenőbb  elektronikus zenei őrületének ízlés-, illetve trendformáló előadója, a műfaj legfontosabb kollektívájának, a Magnetic Mannek alapító tagja.

Sven Väth: A német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, legendás, iskolateremető, mindig megújulni képes művész, akit csak a techno keresztapájaként regisztrál a világ.

Thirty  Seconds  To  Mars:  Milliós  rajongótáborral  rendelkező  rock  zenekar,  elementáris  és szenvedélyes színpadi produkciójukról ismertek világszerte, évek óta dobogós helyen szerepelnek a VOLT kívánságlistáján, 2011-ben teltházas koncertet adtak a fesztiválon, ahová májusban megjelenő új lemezükkel, a Love, Lust, Faith + Dreams-szel térnek vissza.

Turboweekend: Dánia legaktuálisabb alternatív rock zenei produkciója, szintetizátorokkal megküldött szenvedélyes és közvetlen disco rock zenében utaznak, munkáikat sajátos északi elegancia és egyedülálló trendérzékenységről árulkodó rafináltság hatja át.

 

A legtöbb magyar produkció a VOLT-on lép fel

 

A VOLT Fesztivál három nagyszínpadán és tucatnyi kisebb helyszínén négy nap alatt majd’ 150 hazai zenekar és DJ lép fel. „Büszkék  vagyunk  rá,  hogy a  pazar  világsztár-kínálat  mellett  a  hazai fesztiválok  közül  a  legtöbb magyar produkció is nálunk fordul meg. A VOLT-ra nem lehet jelentkezni, a fellépő névsor a szervező csapatunk válogatása” – mondta el Fülöp Zoltán. A résztvevők közül többen „elsőbálozók”, vagyis most először kerültek be a VOLT programjába, többen rögtön kiemelt helyen és időpontban. Íme közel 100 név a teljes névsorból, ABC-sorrendben:

Akkezdet Phiai, Ákos, Anima Sound System, Anna & the Barbies, Anti Fitness Club, Balkan Fanatik, Beatrice, Bëlga, Belmondo, Bikini, Brains, ByeAlex, The Carbonfools, Compact Disco, Deák Bill Blues Band, Ef. Zámbó Happy Dead Band, Emil.RuleZ!, F.R.B., Fábián Juli, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, Heaven Street Seven, Hősök, Intim Torna Illegal, Irie Maffia, Ivan and the Parazol, Junkies, Kaukázus, Kéknyúl, Kerekes Band, Kiscsillag, Magashegyi Underground, Majka, Curtis, BLR, Mary Popkids, Maszkura és a Tücsökraj, Moby Dick, Music Café, Nemjuci, NEO, Ocho Macho, Odett, Óriás, Pál Utcai Fiúk, Passion Projekt, Péterfy Bori és a Love Band, Prakker, Punnany Massif, Quimby, Road, Rúzsa Magdi, Sena, Smile, Soerii & Poolek, Strike Today, Subscribe, Supernem, Surfin' Zhiguli, Tankcsapda, The (Hated) Tomorrow, Too Late, Turbo, Vad Fruttik, We are Rockstars, Žagar.

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.