2013. április 28., vasárnap 17:14

Sipos F. Tamás lett a Republic új énekese

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat. A Republic bennünk és általunk él tovább. Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan mint régen volt. Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, a legtöbbet a színpadon tehetjük azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak" - fogalmazott a csapat.

Bódi László Cipő, a Republic alapítója, énekese, dalszerzője, szövegírója március 11-én hunyt el szívbetegségben. A zenekar 23 évig zenélt együtt az eddigi frontemberrel, az alapító tagok közül egyedül Boros Csaba basszusgitáros maradt, mellettük Nagy László Attila dobos és Patai Tamás gitáros tagja a Republic-nak. Tóth Zoltán gitáros néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy kilép az együttesből.
A Facebook-bejegyzés szerint a méltó folytatáshoz szükség van egy olyan segítő hangra, aki közreműködik a dalokban. "Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyedszázada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan-Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást" - fogalmazott a zenekar, amely csütörtökön Egerben lép először színpadra Sipos F. Tamással.

A 49 éves Sipos F. Tamás 1986 és 1992 között volt az Exotic énekese, 1993-tól szólólemezeket jelentet meg. Legutóbbi anyaga Mindig gondolj rám címmel 2000-ben jelent meg. 2004-től újra összeállt az Exotic, az énekes emellett zenészbarátaival, a Billy Idol Tribute Banddel is fellépett.

A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el kismadár. A Republic számos szakmai díjat kapott, minden lemeze - legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! - magas példányszámban kelt el.

MTI

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.