2013. július 23., kedd 11:52

Ilyen volt a második East Fest

Írta: Szendrei Szabina
Értékelés:
(1 szavazat)

Ismét véget ért egy East Fest Mezőtúron,  a Nagyalföld közepén, a helyi strand területén.

A hangulat jónak ígérkezett, hiszen sok neves fellépő jelent meg ezen az eseményen, mind a rock, mind a rap és discós életből.

A látogatókat 3 színpad várta. Természetesen a rock élet a Tuborg színpadon zajlott, a rap zenéknek a Pepsi színpad adott helyszínt és a Discó zenének a Ballantine’s színpad adott otthont.

Az idei rendezvényen 5 nagyvárosból fogadták az érkezőket tiszteletjeggyel, ebből 3 hazai és 2 külföldi néhai magyar város volt. A sátorhelyek hamar meg is teltek, de szokták mondani: sok jó ember kis helyen is elfér. ;)

 

Az árak nagyon barátaik voltak, kezdve a bérlettel és napi jeggyel, de se az étel, se az ital árakra nem lehetett panasz. Mindkét belépő fajta tartalmazta a sátorhelyet, valamint a strand használatot, amit reggel 9-től este 6-ig lehetett idénybe venni. 3 medence várta a fesztiválozókat, egy úszó medence, egy 27°C-os medence, és egy 37°C-os termálvizes medence.

A biztonsági kapuknál az előre beharangozottnál azért lazább volt az ellenőrzés, bizonyára mivel átértékelték, hogy még is csak szükségesek bizonyos eszközök a fesztivál átvészeléséhez, amelyek a tiltólistán szerepeltek. Egyedül az alkohol bevitelét tiltották, ami érthető és abszolút kivitelezhető volt a kedvező árak mellett.

 

A szervezők ügyeltek a fesztivál területének tisztán tartására, így minden reggel tiszta helyszínek, fürdő konténerek és wc-k várták az ott lakókat.

Az egészségügyi sátor azonban így sem maradt munka nélkül, mivel akadtak olyan fesztiválozók, akik kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek, vagy többet ittak a kelleténél. Sajnos most is többen kijátszották a biztonságiakat, így kerültek be üveges alkoholos italok a fesztiválra, amik elfogyasztás után széttörve hevertek a sötét földön. Miután többen úgy gondolták már illuminált állapotban, hogy mezítláb is ki lehet menni a wc-re, leginkább a talpsérülések voltak gyakoriak. Szerencsére a helyszínen mindenkit elláttak, csak hát így a sérültek elestek a hátralévő strandolási lehetőségtől, hiszen sebbel nem lehetett a vízbe menni.

 

A társaság egyébként többségében kulturált, barátságos és figyelmes volt. Mindenki igyekezett a másik testi épségére vigyázni. Nem nagyon lehetett látni kibontakozó konfliktusokat sem, így igazán otthonias volt a légkör. Persze akadtak ellenpéldák, de nem volt jellemző.

A fesztivál folytatta a tavalyi úgy nevezett „küldetését”, amely arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a kivándorlás mekkora társadalmi probléma országunkban. A téma nagyon is aktuális, ezért dicséret jár a szervezőknek, hogy nem hagyták szó nélkül.

Az egyetlen negatívum talán, ami érthetetlenül fogadott bennünket, sajtósokat a fesztiválon, hogy idén nem lehetett sajtó passt kapni, amivel a színpadnál lehetett volna fotózni, vagy interjút készíteni a fellépőkkel. Erre külön emberei voltak a fesztiválnak.

Összességében azonban az idén megrendezésre kerülő East Fest bebizonyította, hogy megállja helyét a fesztiválok táborában. Kíváncsian várjuk, jövőre mivel rukkolnak elő!

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.