2008. január 30., szerda 20:51

Alkotói szünetben a Wisdom

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Így az év elején kerestem meg a Wisdom zenekart, hogy összefoglaljuk, mi is történt velük tavaly, és mi várható 2008-ra. A csapatból Máté mesélt nekünk a közelmúltról és a tervekről.

- Hogy telt a 2007-es év az együttesnek?

Nagyon sűrű volt. Tavasszal kapásból egy 17 állomásos turnét csináltunk, bemutattuk a lemezt, aztán nyáron az összes fesztiválon ott voltunk. Utána énekesproblémáink akadtak, és év végén megcsináltuk a Keep Wiseman Alive 2007-et. Nagyon sikeresnek tartom ezt az évet, mert sikerült megint előrébb lépnünk, és ez mindig jó. Az énekesváltozás ügye még mindig tart, nem kapkodjuk el a dolgot, úgyhogy ez kihat majd a 2008-as évünkre is.

- Milyen volt a karácsony a Wigwamban? Mit hozott a Jézuska?

Szerencsére sok embert hozott a Jézuska a Wigwamba, és nagyon érdekes volt, hogy a buli után szinte teljesen kiürült a klub. Ez azt jelenti, hogy aki eljött, az miattunk jött, aztán sietett haza az ünnep miatt. Ez nagyon jó érzés volt, de nem tervezzük, hogy később ilyen rossz időpontra szervezzünk koncertet. Most így jött ki....

 

wislov55.jpg

 

- A koncerteken észrevehető volt, hogy - amennyire a helyszín adottságai engedik -  ügyeltek a megjelenésre is. Értem ez alatt a színpadi mozgást, a fényeket, a díszletet.  

Ha lehet ezt mondani, mindig is erről voltunk híresek. Ezért nem is játszunk kisebb színpadokon sem, mert az már nem a Wisdom lenne. Nagyon szeretek koncertezni, és ha pl. nem rohangálhatnék közben, már kevésbé élvezném. Ugyanez a fény meg a hangtechnikára is érvényes. Jobb érzés úgy játszani, hogy meg van komponálva a látvány, és a közönség is átveszi a hangulatot. Sajnos sok banda nem figyel erre, pedig szerintem ez az egyik legfontosabb dolog a koncertezésben.

- Nahi távozását nem tudom kihagyni. Váratlanul jött, vagy voltak már előjelei?

Már rég voltak előjelei, de akkor eljött az a pillanat, amikor meg kellett tenni ezt a lépést. Kicsit előrébb jutottunk, minthogy sima hobbiként lehessen felfogni a zenélést, bizonyos áldozatokat kell hozni mindenkinek, aki részese akar lenni az egésznek, és ő erre nem volt hajlandó. Vagy azt hitte: ő más mint mi... Röviden ennyi.

- Reménykedhet a Wisdom rajongók, hogy hamarosan megoldódik az énekes-kérdés?

Persze, mindenképpen megy tovább a zenekar. Sok mindent átgondoltunk és átértékeltünk, most nagyon pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk, és aszerint is cselekszünk. Tehát minden rendben van, sőt szerintem ennyire még sosem volt rendben semmi. Persze ha leszámítjuk, hogy épp nincs fix énekesünk:)

 

wislov33.jpg

 

- Megjelent egy kislemezetek. Milyenek a visszajelzések, hogyan fogadta a közönség?

Ezt nem azzal a céllal hoztuk ki, hogy nagy sikereket várjunk tőle, egyszerűen kijött belőlünk. Zolival már csaknem fél éve zenéltünk együtt, nagyon profi énekes, és valahogy mindenki úgy gondolta, hogy meg kéne örökíteni a hangját egy-két Wisdom felvételen. Szerencsére ő is így gondolta, és ennek eredménye lett az At The Gates kislemez. Görcs nélküli örömmunka volt. Nekünk pedig egy jó bizonyíték, hogy a változások ellenére is ugyanolyan jót tudunk alkotni. A jó persze szubjektív, de nekünk tetszik:)

- Terveztek-e új klipet? Melyik számra? Hol jár a tervezés, meg van-e már a stáb, a helyszín stb.?

Persze, tervezünk. Mindenképp érdekes helyszínen lesz megint, és a minőségből sem adunk le, tehát jobbat kell produkálni mint a Wisdom klip volt. Nem lesz egyszerű, de mindig csak előre! - ez a jelszó. Sajnos a zenekaron belüli változások most kicsit megtorpantottak minket, de amint rendeződnek a dolgok, pontosabbakat tudok majd mondani a klipes terveinkről is.

- Új lemez? Vannak már új dalok, vagy még nem kezdtétek el írni őket? Idén már „illő” lenne a rajongókat új dalokkal bombázni.

Nemrég bombáztuk őket a kislemezzel, nem? Amúgy, most egy kis nyugi van és lesz a zenekar körül, ezt pedig kihasználjuk dalírásra. Természetesen eddig is készültek az új számok, hiszen már több, mint 1 éve megjelent a Words Of Wisdom, de egy teljes albumnyit még nem sikerült összehoznunk. Mivel időnk van rá, biztos vagyok benne, hogy kiemelkedő dalok lesznek, és még jobbat akarunk alkotni, mint az előző album volt. Őszre terveztük a következő korongot, jelen állás szerint ez csúszni fog, de még nem tudok semmi biztosat mondani erről.

Akkor várjuk az új énekest, a klipet és az új nagylemezt is!

 

Fotók: Fülöp Imre 

Legfrissebbek a szerzőtől: Fülöp Imre

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.