2013. augusztus 27., kedd 12:02

A tabániakat is felülmúló LGT-buli Alsóörsön

Írta: emzsé
Értékelés:
(1 szavazat)

Nemhiába idézték meg a hajdani szabadtéri koncerteket a küzdőtérre mini Tabánt varázsolva idei februári hosszú hétvégéjükön az LGT-sek, amikor a Papp László Sportarénában a főpróbával együtt négy estén át maratoni koncertet adtak, amellyel sokak szerint búcsúzni szándékoztak közönségüktől. Akkor műfűvel akarták bevonni az egész arénát, de ehhez nem kaptak engedélyt.

Most a fű engedély nélkül is kinőtt az alsóörsi campingben, igaz, kicsit gondozatlan volt, meg gyér a hosszan tartó szárazságtól. De szerencsére azoknak lett igazuk, akik előre tudták, hogy a Locomotív GT nem búcsúzni tért vissza télen élő koncertjeinek harmincévnyi szüneteltetése, illetve a végleges „kivonulásnak” szánt Nyugati pályaudvari hivatalos elköszönés után. Épp ellenkezőleg: megújult, mint ahogy a télen – meg most, a Balaton-parti „Tabánban” is – hallott, „felfrissített” hangszerelésű régi-új dalaik sejtetik. Persze az sem mellékes körülmény, hogy a Sportaréna történetében jegyeladási csúcsot döntöttek a februári fellépéseik.

A Balaton-parton harminckét év egy nap és két óra szünet után tűnt fel újra augusztus 18-án, Karácsony János hatvankettedik születésnapjának előestéjén a magyar zene 1971-ben alakult meghatározó együttese. A buli már délelőtt elkezdődött; akrobaták, LGT-DJ-k és utcazenészek szórakoztatták az „álló és fűben fekvő” jegyükkel pokrócokon igazi tabáni hangulatban heverésző rajongókat. Aztán kora délután berobogott a Nyugatiból a legbőszebb rajongókat szállító zenevonat, nosztalgiamozdonnyal és virslit kenyérrel, mustárral kínáló étkezőkocsival, valamint némi „karaokizásra” is módot nyújtó bulivagonnal. Rendőri felvezetéssel busz szállította a vonatozókat a vasútállomástól elég távoli koncerthelyszínre, ahol a kapuban a következő „utcatábla” fogadta őket: Minénkitta tér 20-13.

Aztán négytől minden jelenlévő ritka percek részese lehetett: megnézhette az együttes „beállását”, és ezen a nyilvános próbán megsejthette az est légkörét. A hangulat fergetegesnek bizonyult. Az embertelen dalllal indítottak, a Boxszal folytatták, és közben bármilyen vad, akár vonatozós dalra is kapcsoltak, ahol ugyebár a vörös lámpa dukál, a színpadi fények kellemesen „mol” hangulatúak maradtak, üdítő kékek, zöldek, sárgák, narancsosak.

Bármelyik fiatal zenekar megirigyelhette volna a pergő rockkoncertet adó LGT  hatvan felé vagy fölött járó zenészeinek energiáját, profizmusát. Kis híján három és fél órán át zenéltek szünet nélkül, némi pihenőt akkor kaptak, amikor valamelyikük szólózni kezdett. A közönség meg velük dalolt, és még azok is visszaemlékeztek a nyolcvanas években elhunyt gitárosukra, az Ő még csak most tizennégy című dalt jegyző Barta Tamásra, akik most tízen- huszonévesek, merthogy e korosztály is ott tombolt, ugrált, csápolt a közönség soraiban. Vagy éppen ringatózott és öngyújtóval világított az Álomarcú lány vagy a Kék asszony szívszorongató dallamára.

Végül a szél lassan elfújta az utolsó daluk. A Szentimentális rakenroll nyomán viszont mindenki dúdolhatta hazafelé, hogy „Nincs szebb, mint a vasalt világban a gyűrött, a kócos 'rakenroll'… Ó, nincs szebb, mint a titkos, a cinkos az összekacsintó egymást keresés”.

                                                                             emzsé

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.