2014. április 17., csütörtök 19:37

Gitárosok zenetanyája Életkép a jelképes zabföldről és egy zenemániás generációról

Írta: Füredi Barbara
Értékelés:
(7 szavazat)

Kívül lovak, belül gitárerősítők – mi az? Egy tanya, egész pontosan egy Zenetanya, ahol már hat éve minden nyáron összejönnek a tanulni vágyó gitárosok. Zene, sport, közös bográcsozás és a meghitt családi légkört idéző emberiesség jellemzi. Az ötletgazdával, Hommer Tiborral beszélgettünk.

- Miért éppen Alaszka? Azaz miért pont egy tanyára vonultatok el zenélni?

 

- Nem zenélni vonultunk el, hanem élni. Van egy olyan heppem, hogy a nagyvárosok életidegenek. Elég időt éltem a fővárosban ahhoz, hogy ez a paranoiám kialakuljon. Az akkori környezetemben, újságíró kollégáimon végigtekintve megfogalmazódott bennem, hogy soha nem szeretném, ha a saját gyerekemre fordítandó időt is fel kellene jegyeznem a határidőnaplómba. Zavart a zaj, a nyüzsgés, a kisebb-nagyobb hatású intrikák, a szenvetlen arcok a metrón… Szóval kiderült, hogy az urbánus lét nem az én programom lesz és télakoltam tanyára. Ennek idén szeptemberben lesz tíz éve.

 

- Azóta szerveztek gitártáborokat?

 

- Nem, dehogy. Sokkal később alakultak ki ezek a – nevezzük így – workshopok, kurzusok. Tábornak mondjuk, mert közérthetőbb így, de a minilétszám, az órák intenzitása alapján inkább egyféle zenei fakultáció ez, semmint klasszikus értelemben vett tábor.

 

- Honnan származik az alapötlet?

- Kialakulódott. Sok a zenész az ismeretségi körömben és hát hatalmas jam session-partyk folytak a tanyán. Emlékszem, talán 2010 szilveszterén az egyik szobában egy csapat bluest játszott elektromos hangszereken, a konyhában Beatlest írt át egy másik csoport ethno-punkra akusztikus gitárokkal (ott Hegyesi Bandi, a Gypo Circus frontembere – emlékeim szerint – a gáztűzhellyel és két fakanállal hozta a ritmust), a harmadik helységben progresszív rockzenét játszottak – szóval komoly örömzenélések színhelye lett a tanyánk.  A fiatalabbak pedig felvetették, hogy ők tanulnának, mi lenne, ha nyáron egy hétre megszállnának bennünket, merthogy bluesalapokat szeretnének tanulni. Ámen! – mondtam és megkérdeztem Jeszenszky Zolit (ő az Ozirisz és a 5Non Bonds gitáros-énekese, és nem mellékesen: jó barátom), hogy társulna-e egy ilyen kezdeményezéshez. Ő igent mondott, én pedig felhívtam egy helyi éttermet, hogy egyáltalán vállalnák-e az ellátásunkat kajakiszállítással együtt… És belecsaptunk.

- Ilyen egyszerűen?

- Ilyen egyszerűen csaptunk bele, igen, de kis híján – ugyanilyen pofonegyszerűen – majd’ fel is sültünk. Ha nincs a családtagok, barátok, s jó néhány szülő töretlen bizalma, segítsége, akkor itt továbbra is csak jam-partyk lennének negyedévente, félévente – felnőttekkel és slussz.

 

- Mire számíthat egy újdonsült táborozó, milyen a légkör és a társaság?

 

- Minden csoportnak máshogy jó az atmoszférája, nem tudnék általánosítani. Ha egyszóval, és szigorúan az én, felnőtt aspektusomból kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy bájos. Az igazság az, hogy szerencsés helyzetben vagyunk atekintetben, hogy hozzánk olyan gyerekek jönnek, akik a zene, a hangszer szerelmesei, így közös a célzott érdeklődésük, gyorsan megnyílnak egymás előtt. De talán beszédesebb ennél is az a tény, hogy egy-egy csoport tagjai a következő évben is igyekeznek egyazon időpontban visszajönni.

 

- Mennyire befogadó egy-egy visszatérő közösség? Könnyen nyitnak új ember felé?

- Sokszor szeretném azt hinni, hogy egy teljes generáció icipici metszetét látom és, hogy a személyiségvonások a nagy egészre is jellemzőek. Megkapóan tiszta, nyitott, manírmentes viszonyok uralkodnak. Túlzás nélkül mondom, felemelő érzés látni ahogy felszabadultan játszanak, vagy csapatosan csivitelnek, vagy dalt írnak, vagy éppen kupaktanácsot tartanak éjjel egykor valamilyen „rendkívül fontos” ügyben. De az is megkapó volt tavaly, ahogy a haladó heavy metal tábor idősebb tagjai egy – magyarul nem beszélő – 13 éves angol kissrác fölött atyáskodtak. És sorolhatnám… Tudod, amikor én voltam 15-16 éves és éppen azon lamentáltam, hogy kamionsofőr legyek, vagy filozófus, esetleg pilóta, Holden Caulfildról azt gondoltam, hogy sík hülye. Az az életcélja, hogy egy szakadékszéli zabföldön játszó gyerekekre vigyázzon, nehogy belezuhanjanak a szakadékba?! Ma már érteni vélem Salinger főhősét. Csak be kell ülni egy csokor kiskamasz, kamasz közé és érthetővé válik. Persze, mivel a családunkban mindenki pedagógus, tudom azt, hogy egy februári kedd reggelen megtartott töri-, vagy matekóra közben és után homlokegyenest más véleményre jut az ember, de itt, a „zabföldön” valahogy minden szelíddé, természetessé válik.  

 

- Haladó metál: ez megütötte a fülemet. Nem hangzik ez ijesztően néhány szülőnek?

 

- Fogalmam sincs. Bár, ha utánaszámolunk, a kamaszgyerekek szülei már élesben megkaphatták a Metallicát, így lehet elképzelésük a metálzenéről. Vagy inkább arra gondolsz, hogy áldozunk-e kecskegidát teliholdnál? Az a helyzet, hogy a „heavys” hetünk a legkatonásabb. Értem ez alatt az órákig tartó feszes és fegyelmezett ritmusgyakorlatokat, pengetéstechnikákat, skálagyakorlatokat, mindezt úgy, hogy Jesző tanár úr kihangosított mikrofonnal osztja az instrukciókat, akkora a „zajártalom”. Ha engem kérdezel: kegyetlen! De Jeszenszky Zoli és a gyerekek bírják a metált, olyannyira, hogy ez a legzsúfoltabb hetünk, ide új jelentkező alig-alig fér be, ugyanis adott évben már a következő évre is lekötik a helyek többségét a résztvevők.

 

- Idén újabb oktató csatlakozott a programjaitokhoz, szólnál róla pár szót? És egyáltalán: milyen szempontok alapján választjátok ki az oktatókat?

- Egyfajta személyes kapcsolatra mindenképpen szükség van, mert a hely jellegéből adódóan nem elég csak jó gitárosnak és jó oktatónak lenni, az emberi kvalitások is nagyon fontosak. Többnyire kamaszkorú gyerekekkel dolgozunk, akik most építik életideáljaikat, s még akkor is felelősséggel tartozunk értük, ha az együtt töltött egy hét nem a „világ” az ő életükben. Ebben az évben Bécsy Bence, a Deák Bill Blues Band gitárosa is tart egy kurzust a D-major Zenetanyán, nos ő a szabályt erősítő kivétel, már ami a személyes ismeretséget illeti. Előttük játszottunk egy klubban, kutyafuttában váltottunk pár mondatot, utána meghallgattam a gitárjátékát és lenyűgözött. Ezt Bence nem tudja, és alkalmasint elnézést is kérek majd tőle, de azonmód felhívtam telefonon a szintén itt oktató és a Bence korosztályát képviselő Kis Dávidot és a tanácsát kértem. Ezt követően kértem meg Bencét, hogy segítsen nekünk egy kurzus erejéig és legnagyobb örömömre vállalta. Meggyőződésem szerint a hely az itt dolgozó emberektől válik azzá, ami. Ők adják azt a tartalmat, ami nélkül a D-major Zenetanya csak egy másfél hektáros üres placc lenne.

 

Hommer Tibor (b), ifj. Beke Ambrus (k), Jeszenszky

Hommer Tibor (b), ifj. Beke Ambrus (k), Jeszenszky "Jesző" Zoltán (j) fotó: Beke Ambrus

 

- Jeszenszky Zolival dolgoztok együtt legrégebben. Neki minden évben van valami újító, kreatív ötlete. Tavalyelőtt kis interjú-videókat készített a gyerekekkel, tavaly pedig videoklipet. Számíthatunk idén is valami újra?

- Nos, igen, Jeszőnek valahogy minden évben sikerül egy kis meglepetést okoznia, tavaly például saját magát is jól meglepte. Muris volt: talán éppen szántottam, amikor felhívott, hogy gyorsan írjak egy egyszerű dalt, mert remek ötlete támadt. Jelesül a videoklip. Mindezt úgy, hogy három különböző kurzus gyerekeinek tanítja be és játszatja el velük anélkül, hogy ez a tanórák, az egyéni gyakorlás, a kiszenekari gyakorlás és a szabadidős sporttevékenységek rovására menne. Mindehhez rendelkezésére állt egy babatenyér méretű fényképezőgép, amelyben van kamerafunkció is és, amelyikről kiderült, hogy csak nappal, természetes fénynél használható. Becsületére váljék, kiválóan megcsinálta, de a munka végeztével felhatalmazott arra, hogyha még egyszer klip-ötlettel áll elő, nyugodtan törjük el a kezét. Vagy a lábát. Vagy is-is. Egyébiránt Jeszőnek és – nem kis részben – feleségének, Juditnak  köszönhetjük a gitártáborok promóciós anyagait és az egyetlen CD-t is, amelyet a gyerekek munkáiból állítottak össze.

 

- Valószínűleg több fiú jelentkezik, mint lány. Törekedtek rá, hogy egy héten nagyjából egyenlő legyen az arány? Mivel tudnád bátorítani a lányokat?

 

- A fiúkkal. Viccen kívül: nem tudom. Te magad is táboros vagy és emlékeim szerint volt olyan turnus, ahol egyedül voltál lány. Azóta emelkedett a lányok létszáma, tavaly nyáron már összesen huszonkilencen voltak. Gondolom eljöttetek kezdetben páran, elmeséltétek baráti körben az élményeiteket és így egyre több lány bátorkodik eljönni. De nem törekszünk ilyen irányú kiegyensúlyozottságra. Jön, aki tanulni, zenélni szeretne, ez főként és elsősorban szakmai tábor, elég húzós egy-egy hét anyaga, tessék flörtölni, mondjuk, a modális skálákkal!

 

- Tavaly majdnem minden héten meglátogattak a táborozók egy-egy helyi zenei fesztivált. Számíthatunk ilyesmire idén is?

 

- Mindenképpen. Amelyik turnus idején lesz a környéken fesztivál, oda ellátogatunk.


- Mennyire tartod fontosnak, hogy a gyerekek bizonyos szintű előismeretekkel érkezzenek a táborba? Előfordul, hogy teljesen kezdők is részt vesznek? Ők mennyire tudják tartani a tempót?

- Kezdők és újrakezdők, sőt, örökös újrakezdők is jönnek. Ők nem a haladók képzésében vesznek részt, de általában három nap után már együtt tudnak játszani a haladókkal. Nyilván csak azt, amit addig tanultak, de mindenképpen bele tudnak kóstolni a közös zenélés nyújtotta örömökbe. És ez az egyik leglényegesebb dolog. Butaság azt gondolni, hogy egy hét alatt meg lehet tanulni gitározni. De meg lehet ismerni helyes és hatékony gyakorlatokat, gyakorlat sorokat, fogalmat lehet alkotni a hangszer kezeléséről, el lehet sajátítani olyan zeneelméleti alapismereteket, amelyek támogatják a gyakorlatot, magyarán képet kapunk a hangszeres gyakorlás mibenlétéről, a közös zenélésről. Egy erős kiindulási pont. Van olyan haladó gitárosunk is, aki már-már leszokott a hangszerről, itt döbbent rá, hogy a puszta gyakorlás is tud örömet okozni, ha jól csinálja, nem is beszélve a közös zene öröméről!

 

- Milyen kompetenciákat igyekeztek erősíteni a zenészpalántákban?

- A szűk értelemben vett szakmai programról nem tudok nyilatkozni, az a profi oktatók asztala, én nem vagyok képzett zenész. A magam részéről azt tartom ezen kurzusok legfőbb értékének, hogy a gyerekek rájönnek, milyen felemelő és élménygazdag közösségi időtöltés lehet a zenélés. Fegyelmet, figyelmet és nem kis alázatot követel, de ugyanakkor – játéktechnikai képességeik határáig - szabadjára engedhetik fantáziájukat, adott a lehetőségük az önkifejezésre és végső soron jól érzik magukat, felszabadulnak a zenében, ki-ki ott és abban a pillanatnyi pozícióban, ahol felkészültségét, ízlését tekintve éppen tart.

 

- Mennyire kötelező érvényűek a programok?

 

- A napirend feszes, amennyire tudjuk , tartjuk is hozzá magunkat. Takarodó nincs, ellenben reggel nyolckor könyörtelenül ébresztünk. Kilenctől egyig tartanak a tanórák, fél kettőkor ebéd, ebéd után van egy órányi pihenő, utána egyéni gyakorlás, azt követően kiszenekari gyakorlás, ezt követi valamilyen sporttevékenység: pingpong, lovaglás, méta, foci, számháború, de idéntől röplabda-óra is lesz, utána pedig örömzenélés, karaoke… A kisebbeknek lazább a napirendjük, értelemszerűen több a sporttevékenység, amelyet egyébként képzett testnevelő tanár irányít és felügyel.

 

- Úgy vettem észre, hogy az általános heteken 15-17 év az átlagéletkor. Mennyire zavaró tényező, ha nagy az életkor-különbség a gyerekek között?

- Semennyire. Kis, családias közösség formálódik hétről hétre. Volt, hogy 13-14 éves kissrác, egy már végzett színésszel írt dalokat, említettem a 20 éves, haladó metálgitárosokat, amint a 13 éves angol kisfiút karolták fel… Egy kollégánk mondta egyszer, hogy egy belvárosi csoportterapeuta megirigyelhetné az adottságainkat, de én ebben semmi rendkívülit nem találok. Egyszerű, természetes emberiesség, nyitottság kérdése az egész. Lehet, hogy „odakintről” ez másként látszik, ahol mindenféle indulatokkal, gyanakvással, sandasággal, kötelező, vagy annak hitt szerepjátékokkal terheltek az emberi viszonyok, de egy ilyen környezetben mindennek nincs táptalaja.

 

- Szoktátok tartani a kapcsolatot a „táborveteránokkal” év közben?

- Igen. A többségükkel év közben is gyakran beszélünk. Tudom ki-hol szeretne továbbtanulni, kinek, hogy sikerülnek a vizsgái, a nagyobbakkal már párkapcsolati kérdésekről is váltunk néhány szót, ők felőlünk érdeklődnek, Jankáról, a majd’ négy éves kislányunkról… Viszont sokkalta fontosabb, hogy a gyerekek is keresik egymás társaságát. Vannak, akik év közben meglátogatják egymást, a találkozás kedvéért átutazva a fél országot. Ti nem emlékezhettek rá, de nekünk, idősebbeknek mindebben egy kicsit az a korszak köszön vissza, amikor még összejártak a családok, amikor az emberek érdek nélkül keresték egymás társaságát, önzetlenül támaszt tudtak nyújtani egymásnak… Számomra ez érték. Nem tudom, hol tart ennek az „árfolyama”, egyáltalán: van-e helye és értelme az adott társadalmi viszonyaink közepette, de a magam részéről egyfajta idealizmussal kötődök az egész jelenséghez.

 

- Mennyire fontos nektek a táborozók véleménye, szoktátok a tanácsukat, segítségüket kérni?

 

- Fontosabb, mint a külsősök véleménye. Nézd, konkrétan lehülyéznek például az árak miatt. Tényleges és önjelölt szakértők évente bizonygatják, hogy magasabb árral, kiegészítő termékek forgalmazásával busás jövedelemre tehetnénk szert, kevesebb csoportot kellene indítanunk és nem kellene végigdolgoznunk egy teljes nyarat. Vagy: miért tartjuk fönn tíz hónapon át a Zenetanyát, amikor ennek a pénznek és kulimunkának a töredékéért bérelhetnénk kollégiumi szobákat is valamelyik közeli városban… És ezzel elbeszélünk egymás mellett, mert mi éppen azért választottuk az egyesületi működési formát, hogy civil keretek között mozoghassunk és ne legyen úrrá rajtunk az aranyláz. Ha pedig egy kollégiumba vonulnánk be, semmivel sem tudnánk más napközis programokat biztosítani a gyerekeknek, mint amit mindennapos, urbánus környezetük biztosít.

- Ez még mindig csak a külsősök véleménye, a „saját” gyerekek milyen tanácsokkal látnak el?

- Van egy helyszíni interakció, amikor az események sűrűjében kérjük ki a véleményüket és van utólagos, amikor már leülepedett bennük egy-egy kurzus tapasztalata. Ez ad egyféle orientációt. Van, aki több zeneelméletet szeretne tanulni, van, aki több skálagyakorlatot, van akit a harmonizáció érdekel jobban… De egy képzőművész apuka, Asztahov László, festett nekünk két dekorációt a falra, Gajdos Csilla rajzolt egy új táborzászlót, Gelányi András barátunk pedig megkérdezte, hogy nem ciki-e az évek óta változatlan honlapunk, majd kreált egy vadonatúj és korszerű külsőt az internetes megjelenésünknek. Valahogy együtt fejlődünk. És ez így kerek.

- Néztek-e a jövőbe? Van-e távlati célotok, mit láttok a horizonton?

- Vállalva a szentimentalizmus ódiumát is: ijesztően üressé és csendessé válik a tanya, amikor egy-egy gyerekhad hazautazik. Ahelyett, hogy azonnal nekiugranánk a takarításnak, mosásnak Anitával, csak ülünk és bambán mélázunk. Az ilyen helyzetek élesen tükrözik annak az élménydús időszaknak a hiányát, amit a gyerekek jelenléte idevarázsol. Ez megfoghatatlan, átélni átéljük, de még csak körbeírni, közvetíteni sem lehet ezt a lélektani jelenséget. És, tudod, óhatatlanul azon kapjuk magunkat, hogy tervezünk. Hogyan építhetnénk parkot kényelmes kiülőkkel, honnan kalapoljunk össze egy csocsóasztalt, van-e pályázati forrás valamerre a fejlesztésekhez… Szóval ennek az egésznek a teljes prózája ott van a horizonton. És megéri írni, gondolatban továbbírni, tervezni, hiszen minden, nálunk nyaraló gyerek élménytárában megmarad ez a hangulat, s ki tudja, majdani szülőkként a saját gyereküket is részesíteni szeretnék ebben.

 írta: Füredi Barbara

A D-major Zenetanya elérhetősége: www.gitartabor.hu

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.