2013. augusztus 15., csütörtök 13:24

LGT-vel nyit a Nagyon Balaton Fesztivál!

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Vasárnap újra élőben élvezheti a közönség az LGT legnagyobb slágereit. Az egész napos balatoni családi rendezvény tetőpontja a 3 órás LGT koncert az alsóörsi Európa Kempingben, a Nagyon Balaton ünnepi program nyitányaként. A zenekar már gőzerővel próbál a koncertre és véglegesedtek a kiegészítő programok is.

Az utcazenészek (HaSzüNa, Kardos Csaba és zenekara, Petruska András, TükeZoo, Villon, Yellow Spots), a DJ-k (Radnai Péter és Szabó László), valamint az Artistaképző növendékei 3 helyszínen szórakoztatják a nap folyamán a strandolókat és kempingezőket.  Két helyszín közvetlenül a Balaton partján a nagy csúszdánál és a stégnél, míg a harmadik a koncerthelyszín közelében kerül kialakításra. Az artisták a műsorszámokon kívül eszközbemutatóval is készülnek, így a vállalkozó kedvű gyerekek és felnőttek belekóstolhatnak a zsonglőrködés, gólyalábazás, egykerekűzés tudományába. Természetesen reggel 10-től a kemping minden pontján az LGT-daloké lesz a főszerep, délután 4-kor pedig mindenki részese lehet a nyilvános LGT-hangpróbának.

Fontos információk:

A koncert tervezett kezdési időpontja 20:00. DE! Ha esetleg a meteorológiai szolgálat késő estére vihart jósolna - egy előrehozott 19:00 órai kezdés is lehetséges.

A 71-es út mindkét irányban 1-1 sávban járható, ezért forgalmi dugókra kell számítani. Mindenki induljon el időben!

ZENEVONAT indul 2013. augusztus 18-án 11.55-kor a Bp. Nyugati pályaudvarról a Balaton-parti Alsóörsre. A ZENEVONATRA  jegyek a Locomotív rajongók „törzshelyén” a nyugati pályaudvari MÁV Nosztalgia Kft. jegyirodájában vásárolhatók. A menetjegy ára egységesen felnőttek és gyermekek részére 2.990 Ft – ez oda / vissza utazásra jogosít!  Internetes jegyrendelés: www.mavnosztalgia.hu oldalon! Az Alsóörsi vonatállomásról buszok szállítják be az utasokat a Kemping bejáratához, majd a koncert után az állomásra.

ZENEHAJÓ indul Siófok hajóállomásról Alsóörs hajóállomásra. Indulási időpontok: 9:30, 16:00 és 17:45. Visszaindulás 23:30-kor. Ár oda-vissza egységesen 2.160 ft /fő.

A strandjegy benne van a koncertjegy árában!

A belépés 12 éves kor alatt felnőtt kíséret mellett ingyenes!

Az LGT - hagyományainak megfelelően az alsóörsi koncerten is engedi a kép és hangfelvételek készítését. .  Cserében arra   bíztatja a videózni szerető vállalkozókedvű nézőket, hogy legyenek a koncertről készülő dokumentumfilm operatőrei.  Telefonos videóikból készül majd el a mozi, a nézőtéri operatőröknek  csak annyi a dolga, hogy a  www.lgt.hu weboldalon névvel, telefonszámmal, e-mailcímmel regisztráljanak, majd a koncert után ugyanezen weboldalon a LGT koncert menüpont alatt feltöltsék az  általuk forgatott anyag nekik legjobban tetsző  részeit.  Az operatőri „munka” önkéntes.  A felhasznált anyag nem kerül a zenekar kizárólagos tulajdonába, azt a zenekar azonban korlátlanul és egyéb térítés nélkül felhasználhatja. Az  operatőr neve,  amennyiben hozzájárul,  szerepel  az elkészült koncert-dokumentumfilm alkotói  között. Csak  és kizárólag  telefonos felvételeket várunk! 

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.