Nyomtatás
2016. augusztus 05., péntek 16:56

Augusztusban Arch Enemy koncert Budapesten!

Írta:
Értékelés:
(1 szavazat)

Augusztus 17-én ismét a Barba Negra Trackben láthatjuk az Arch Enemy-t. A Michael Amott vezette zenekar tavaly decemberben, a Nightwish vendégeként járt utoljára Budapesten, most azonban egy önálló, teljes műsoridős koncerttel térnek vissza, ahol a legutóbbi album mellett a két évtizedes múltra visszatekintő dallamos death metal banda rengeteg slágere is előkerül majd. A svédek előtt a hazai divideD játszik

 

Egészen elképesztő teljesítményt nyújtott az elmúlt években az Arch Enemy: a 2014-es War Eternal album minden korábbi lemezüknél jobb eredményeket ért el a német és amerikai lemezeladási listákon, és kiadása óta a zenekar szinte egyfolytában úton van: nagyjából 200 koncerten vannak túl az elmúlt két évben, több mint 40 országban fordultak meg.

Tavaly az alapos európai körutat követően Japánba is eljutottak, majd nyáron az Egyesült Államokat is újra bejárták a Summer Slaughter turné fő fellépőjeként, decemberben pedig már a Nightwish vendégeként, az Amorphis társaságában indultak arénaturnéra.

 

Eközben egyébként a banda régi tagjai ismét összeálltak a két egykori alapítóval, Johan Liiva egykori énekessel és Christopher Amott régi gitárossal, és Black Earth néven az első három Arch Enemy album dalait játsszák élőben – de ez a felállás egyelőre csak néhány, Japánban adott koncert erejéig működött még májusban.

 

Most augusztusban ismét útra kel az Arch Enemy, többek között a legnagyobb nyári metal fesztiválokat végiglátogatva: ott lesznek a németországi Wackenen, a csehországi Brutal Assaulton vagy éppen a Summer Breeze fesztiválon – éppen ezt két nappal megelőzve érkeznek a budapesti Barba Negra Track deszkáira. A színpadon az immár jól ismert új énekesnő, Alissa White-Gluz mellett ott lesz a Nevermore-ban megismert szőke gitáros-isten, Jeff Loomis is.

 

A svédek előtt egy hazai csapat, a divideD játszik. A 2014-ben alakult dallamos modern metal zenekar stílusában rengeteg hatást ötvöz, és végeredményképp egy fogós, slágeres keveréket kapunk, mely egyszerre merít a 80-as évek hardrock és heavy metal slágereiből, a 90-es évek északi metalzenéiből, de indusztriális, elektronikus és szintipop elemeket is használ. A zenekar tavaly adta ki Ends Of Earth című lemezét, jelenleg pedig új albumán dolgozik.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kelemen K. Gábor

Kapcsolódó elemek