Nyomtatás
2016. szeptember 05., hétfő 21:13

Red Hot Chili Peppers – 09.01. – 10 év várakozás…

Írta: Farkas Viktor
Értékelés:
(0 szavazat)

Én és mindenki szerintem nem tudja máshogy kezdeni a RHCP-vel kapcsolatos élménybeszámolóját, minthogy egy jó ideje vártunk már, hogy erre vesse őket a jósorsuk. Van, aki 20 éve vár rájuk. Én aki akkor még csak 5-6 éves voltam. Tizenéves koromban szerettem meg őket a Frusciante era alatt szóval én csak 10 év várakozást tudok felmutatni.

A klisés cikkindítás

Én és mindenki szerintem nem tudja máshogy kezdeni a RHCP-vel kapcsolatos élménybeszámolóját, minthogy egy jó ideje vártunk már, hogy erre vesse őket a jósorsuk. Van, aki 20 éve vár rájuk. Én aki akkor még csak 5-6 éves voltam. Tizenéves koromban szerettem meg őket a Frusciante era alatt szóval én csak 10 év várakozást tudok felmutatni.

Amikor jött a hír, hogy szeptember 1. természetesen nyitás előtt toporogtam a legközelebbi utazási iroda előtt, ahol még beszerezhető olyan nyomtatott jegy, ami bár nagyon ronda azért még eltehető emlékbe. Anyagi természetű problémáim miatt csak az első estéről tudok netek beszámolni… de arról próbálok nagyon!

 

Egy baró iskolakezdés

Bár akik most kezdik a gimnáziumot nem biztos, hogy ismerik a zenekart. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már hazafelé a metrón ilyen gimis forma csajok a nagy tömeg miatt megkérdezték, hogy milyen koncert volt. Ám a zenekar nevét hallva kérdően néztek össze. Azzal nyugtatom magam, hogy otthon biztosan rákerestek…

Erőtlen erőviszonyok

A koncert alapvetően nagyon érdekes volt. Kicsit már, mint a hasonló kaliberű világsztárok fellépései. Itt nincs 3 perces epic intro és bevonulás. Valami jazz-es prüntyögés és a zenészek egyszerűen besétáltak és belecsaptak a húrokba/dobok közé. Maga a setlist az új album dalaiból építkezett. Ami alapvetően nem lenne baj, ha nem látom a pénteki koncert dalsorrendjét is. 

(Forrás: Bűdy Szabolcs)

Alapvetően nem volt baj a zenekar játékával. Nagyon ott volt a színpadi jelenlét mindenkinél. Élvezték, amit csinálnak és ez a közönségre is átragadt. Anthony, aki nem mindig tudja 100%-osan teljesíteni a koncerteket, most album minőségben énekelt. Chad még mindig a világ egyik legjobb dobosa és ezt nem egyszer megmutatta a koncert alatti jammelésekben. Flea nem normális. Ezt eddig is tudtuk, de élőben látni a dolgot azért mégis más. Megerőszakolja a bassgitárt, poénkodik, kézen állva jön be a kislánya kiséretében és egyszerűen valahogy az arcán látszik, hogy valahogy nem működnek a „beültetett bionikus alkatrészei”. És nem hiába hagytam a végére a gitárosunkat…Josh. 

(Forrás: ozsy01)

Nem egyszerű a srác helyzete. Frusciante után beállni a RHCP-be gitározna nagyjából olyan, mint Hosszú Katinka után fejest ugrani a medencébe és leúszni pár hosszt. Meg lehet csinálni, de azért vannak elvárások. Ez a srác felmegy a színpadra és mindent megtesz, amit megtehet. 0-180 fokban minden pózt bedob, és úgy gitározik. A régi dalokat próbálja felfrissíteni a saját szólóival… nem szabad bántani! Egyedül annyi kritika érheti, hogy a régi dalokat nem tudja olyan erővel és átéléssel eljátszani, mint a legutolsó két album dalait. Fura volt a koncert után konstatálni, hogy az este csúcspontja nem a Californication volt, nem is az Under The Bridge megható dallamai, hanem ahogy ez a mindenki által leszólt gitáros eltolta a Dark Necessities szólóját, ami lezárja a dalt is egyben. A hideg rázott. Úgy szólt a gitár a kezében, ahogy az egész koncert alatt kellett volna. 

(Forrás: ozsy01)

Ugyanis egyben az egész kicsit erőtlennek hatott. Lehet az volt a baj, hogy nem volt bennem két sör. Lehet az volt a baj, hogy ültem és távolról szemléltem a koncertet nem pedig az első sorban ugráltam a közel 40 ezres jeggyel a farzsebemben. Lehet az volt a baj, hogy 6-kor keltem, mert mentem dolgozni. Lehet az volt a baj, hogy 10 évet kellett várnom erre és túlképzeltem az egészet. Lehet az volt a baj, hogy nem vagyok már teenager.

(Forrás: Nemes Dániel)

 

Többre számítottam, de…!

Ennyit tudok nektek leírni a végén. Nem volt kidobott pénz a koncertjegy! Hatalmas élmény volt látni őket még így Frusciante nélkül is. Imádtam hallani a régi dalokat, amikhez rengeteg szép emlékem kapcsolódik. Lenyűgöző volt a színpadi látvány. A kb 20x20-as fénycsövek tánca a zenekar felett lélegzetelállító volt, ahogy néha egy teret vagy formát rajzolt ki. Máskor úgy tűnt, mintha esőként hullana a zenekarra a végén pedig szinte már görcsbe rándult a gyomrom, amikor kirajzolta a zenekar logoját és vége lett az estének. Nem volt sem a Snow, sem az Otherside. Belebakiztak a Californication-be. De ami a legnagyobb „hibája” volt az estének, hogy rosszkor jöttek, mert mi már hosszú évek óta vártuk őket. Akkor hazafelé nagyon felemás érzésem volt, másnap a sokkal slágeresebb pénteki setlist láttán sajnáltam, hogy én, aki rohantam a jegyért csak a „főpróbára” jutottam el. Most néhány nappal a koncert után örülök, hogy elmentem, mert annyit kaptam ettől a pár embertől, hogy egy életen át bántam volna, ha nem megyek el. És utána fogalmazódott meg bennem…

Többre számítottam, de kevesebbel is beértem volna!

 

Farkas Viktor

Utoljára frissítve: 2016. szeptember 05., hétfő 21:39

Kapcsolódó elemek