2016. november 15., kedd 17:24

Green Day – Revolution Radio

Írta: Farkas Viktor
Értékelés:
(1 szavazat)

Retrográfia

Adott egy zenekar. Tök jó zenéjük volt. Velük nőttünk fel, átsegítettek a teenager koron és ezután történt valami. Valahogy nem szóltak már olyan jól… kijött pár lemezük, amiből hiányzott az a fiatalos lendület, ami miatt megszerettük őket. Ismerős?

Naná, hogy a Linkin Parkról beszélek és a Kornról meg talán a Metallicáról és még sorolhatnám.

Természetesen a fenti történet a Green Dayre is tökéletesen ráillik. Ám 2016-ban történt valami a már említett bandák háza táján. Valahogy idén, mindenki retrográf anyagokkal próbálja meglepni rajongóit. 

Ha nagyon kritikusan szemléljük a jelenséget természetesen rá lehet húzni a pénzt erre is. Tudatosan olyan zene, mint a régebbi lemezeken… őrjöngő rajongók, több letöltés/lemezeladás, gigászi koncertturnék. De persze könnyen megeshet az is hogy pont idén minden zenekar beült a moziba megnézni az új Star Warst és rájöttek, hogy „fúúú régen, de jó is volt”. 

Tagadni felesleges ez az év a retroról szól. Új SW, Szellemírtók, de még van új Dragon Ball sorozat is. Ja közben pedig mindenki Pokemonokra vadászik az utcán. 

Ilyen körülmények között örülhetünk-e, hogy a Green Day visszanyúlt kicsit a kezdetekhez?

 

Nem kicsit…

…nagyon! Az Uno-Dos-Tres lemeztrilógia zeneileg kalandozó stílusa megosztotta a rajongókat és a kritikusokat egyaránt. Voltak jó dalok, de összességében középszerű zenei korszaka ez a legendás amerikai punk-rock bandának. A Revolution Radio ezzel szemben mindent megpróbál, hogy hangsúlyos lemez legyen a zenekar diszkográfiájában. 

A Somwhere Now könnyed akusztikus intrója csak egy lélegzetvételnyi időt ad a hallgatónak mielőtt a dal visszarepít jó pár évet hangulatban. A jól ismert gitárhang, a kvint akkordok és a tempó… régebben mintha hallottam volna már hasonlót…

A Bang Bang első pár másodperce után már tekintélyes mosoly található meg az arcomon. Nagyon komoly energiák, tetszetős énekdallam és valami fura érzés a dalt hallgatva… ugrálnom kéne!

A személyes kedvencem az új albumról. Az introt hallgatva hasonló érzésem van, mint amikor először hallottam a Sweet Child ’o Mine-t. Az előző albumokon csak nyomokban felfedezhető lazaság itt már olyan méreteket ölt, hogy az interneten kutatok közeli Green Day koncert után.

És így tovább… az új Green Day olyan jó, mint a régi. Sorban állnak a kiválóbbnál kiválóbb dalok. A Bouncing of the Wall menetelős gitárriffje és flegma refrénjei. A Still Breathing megható őszintesége, vagy a Forever Now energikus témái mind különleges pillanatai a lemeznek. Annyi ilyen pillanat van, hogy az egész lemez egy ilyen különleges 12 számon át tartópillanatnak tűnik.

 

Összegzés: Retrográf fonográf

A Green Day az egyik legjobb lemezükkel rukkolt elő. Ezzel meglepve a kritikusokat és a rajongókat egyaránt. A retrográf lemezkészítés divatjának úgy gondolom lesz még 1-2 ehhez hasonlóan kiváló korong a hozadéka. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint megnézni valamikor, hogy élőben is ilyen jól szólnak-e ezek a dalok, mint a négy fal között, amikor egy átszellemült fiatal felnőtt, tininek képzelve magát ugrált hosszú perceken át az ágyról a padlóra. Boldog perceket okozva ezzel az alsó szomszédainak. 

 

Farkas Viktor

Utoljára frissítve: 2016. november 16., szerda 16:35

Új hozzászólás

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.