130 vendég | 9 tag | 2 chatel
AdriánÜrgetompyy
MrIndiRionSacredWarrior
tankcsapdagirlSerial KillerMarina

ures lista
Ozzy Osbourne Budapesten
Írta: Down   

ozzy-osbourne-event.jpgBudapest is szerepel Ozzy Osbourne nyáron induló turnéjának állomásai között. A veterán botrányhős október 4-én, a Papp László Sportarénában ad koncertet, amelynek programjában a Black Sabbath slágerei is szerepelnek.Mint ismert, jó pár évvel ezelőtt kétszer is meghirdették Budapesten a legendás rockénekes fellépését, de mindkét alkalommal Ozzy egészségére hivatkozva lemondták. Remélhetőleg idén jobban vigyáznak majd a nagypapás metál-atyaúristenre. A hírek szerint "kegyetlen, szürreális, meglepő showt" kapunk ősszel, de hogy ez mit takar, az majd csak ott derül ki.

 
 
Iron Maiden hírek
Írta: Moha   
ironmaiden_2010.jpg

Az idén 35 éves brit heavy metal legenda, az Iron Maiden augusztus 18-án jelenteti meg tizenötödik nagylemezét The Final Frontier címmel. Erről hallgatható meg első új trackjük, az El Dorado, amely talán az idei Szigeten is felcsendül majd.

Ezt követően a csapat Európát is meglátogatja, hiszen fellépnek a brit Sonisphere fesztiválon július legvégén, majd augusztus 5-én a Wacken Open Air fesztiválon, de ott lesznek pár nappal később a svéd és a finn Sonisphere fesztiválokon, sőt augusztus 11-én még a norvégiai Bergenben is.

 
Zenei ritkaságok a Campus Fesztiválon
Írta: Dió   
subscribe2-1.jpg

Tekintettel arra, hogy itthon a nyári rendezvényeken elég hasonló a programkínálat, a Campus Fesztivál szervezői minden évben igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a zenei csemegékre, a műfaji kuriózumokra!

 
Új lemezek külföldi fronton
Írta: Moha   
disturbed-anotherway.jpg

Jön a finn cselló virtuózok, az Apocalyptica legújabb lemeze augusztus 24.-én, ami a 7th Symphony címet kapta. Természetesen ehhez az albumhoz is hívtak vendégzenészeket, hogy még érdekesebbé tegyék a lemezt.
Az amerikai Disturbed zenekar sem lustálkodik, augusztus 31-én fog megjelenni az új lemez, melynek címe Asylum. Az első nyilvánosságra hozott dal, az Another Way To Die pedig már hallgatható.

 


Archívum

RomEr / Hungarica 2010-07-07 10:25 | Csilluf article thumbnail  Megjelent a Hungarica könyv, és csak a zenekar honlapján értesültünk róla. Balázst megkértem, hogy meséljen...rock
+ Teljes cikk
Rock Tv 2010-07-06 21:18 | Moha article thumbnail Valamiért nehezebben akarnak működni a rock műfajjal kapcsolatos dolgok, de végre itt van Magyarország első rocktelevíziója!...rock
+ Teljes cikk
Jótékonysági buli Gyöngyösön 2010-07-06 21:08 | Dió article thumbnail  Újra összefogtak a rockzenészek az árvízkárosultak javára. Ezúttal Gyöngyösön, a Kolping házban lesz...rock
+ Teljes cikk
Mi újság a nagyoknál? 2010-07-03 22:05 | Moha article thumbnail A Korn legutóbbi albumait az EMI szárnyai alá tartozó Virginnél jelentette meg, de a lejáró lemez-szerződést a felek...rock
+ Teljes cikk
Sz.A.R. Fesztivál holnaptól - ingyenes! 2010-06-29 21:16 | Moha article thumbnail Márcsak 1 nap van hátra a szabadszállási amatőr rockfesztiválig. Hiszen.a 2010-es év sem telhet el SZ.A.R Fesztivál...rock
+ Teljes cikk
Zorall cirkusz világszám 2010-06-29 16:16 | Dió article thumbnail Július elsején jelenik meg a Zorall legújabb albuma, a Zorall-névhez 100 százalékig híven, ismét csupa...rock
+ Teljes cikk
Campus Fesztivál - Őrülj meg! 2010-06-29 12:01 | Andris article thumbnail  A végtelennek tűnő programkavalkád és a számtalan helyszín között kis útmutatóként szolgáljon zenei...rock
+ Teljes cikk
Junkies újra, új erővel! 2010-06-28 00:28 | Down article thumbnail rock
+ Teljes cikk
Bor-Rock Fesztivál Hírek 2010-06-25 11:31 | Dió article thumbnail Idén sem fog csalódni,...rock
+ Teljes cikk
Kerekes Band riport, klipajánló, Hendrix 2010-06-24 14:47 | Dió article thumbnailEgri betyárok, avagy hogy táncoljunk úgy ahogy a furulya fütyül. Hendrix feldolgozás, de picit másképp. Ethno funk, de mégis hogy...rock
+ Teljes cikk
Panzer Division interjú 2010-06-23 14:17 | Moha article thumbnailMegkérdeztük a 2007-ben alakult ózdi Pazer Division zenekart, miért történt tagcsere, hogyan telnek hétköznapjaik valamint mik a terveik a...rock
+ Teljes cikk
Rock kedd a Zp-ben 2010-06-22 01:18 | Down article thumbnail Ha kedd akkor rock a zöld pardon-ban. Junkies, Zorall, Prosectura, Supernem, Blind Myself, Kowalsky meg a vega, Subscribe, Mystery Gang, Superbutt, Alvin és a...rock
+ Teljes cikk
Másfél millió forint gyűlt össze 2010-06-11 12:24 | Dió article thumbnailrock
+ Teljes cikk
Insane - Nyár - Árvízkárosultak 2010-06-11 11:23 | Dió article thumbnail " A kaposvári és a budapesti koncerten  elhelyezünk majd egy ládát a pólós standnál, ahova várjuk Mindenkitől a...rock
+ Teljes cikk
The exploited az Exit fesztiválon 2010-06-10 00:46 | Down article thumbnail  A szerb Exit fesztiválon olyan jól ismert nevekkel találkozhatunk mint a The Exploited vagy lengyel, death metált...rock
+ Teljes cikk
Rocker.hu Szabályzat 2010-06-08 13:55 | Dió article thumbnairock
+ Teljes cikk
Már 90 éve... 2010-06-04 21:08 | Dió article thumbnail "A Párizs melletti Trianon kastélyban aláírt békeszerződés értelmében az ország elvesztette területének...rock
+ Teljes cikk
Interjú Kowával a Black-out-ról, a Kowalsky meg a Vegáról és a ParaGerilláról 2010-05-29 14:00 | Dió article thumbnail Többszöri egyeztetés után sikerült végre a Kowalsky meg a Vega, a ParaGerilla és a Black-out frontemberét, Kowalskyt meginvitálnom egy...rock
+ Teljes cikk
Újra Gyöngyvér - új stílussal 2010-04-27 23:36 | moha article thumbnail Megkérdeztük Mazit, Imit és Eriket, hogyan telnek a napjaik a zenekar nélkül. Mi van a negyedik lemezzel?!Tudni lehet-e már, hogy milyen...rock
+ Teljes cikk
Jótékonysági buli a Győri Mentőszolgálatért! 2010-04-20 17:08 | Dió article thumbnailÁprilis 23-án ismét Jótékonysági rendezvényt szervezünk a Red Rocket Music Club-ban (Győr, Bartók Béla u.1. ).A koncertsorozat...rock
+ Teljes cikk
R.I.P. Peter Steele 2010-04-17 15:05 | Dió article thumbnail  A már nem pletykaszintű bejelentés Josh Silvertől, a zenekar billentyűsétől érkezett április 15-én: Peter Steele 48 éves...rock
+ Teljes cikk
.