Az Aurora immáron klasszikussá érett, de ma is aktuális témákkal foglalkozó második albuma, az “Előre Kurvák Gengszterek” 25 éves jubileumára egy nagyszabású turnéval készül, melynek első kiemelt állomása a július 27-i Barba Negra Track-es koncert lesz, ahol a zenekar teljes egészében eljátssza a negyedszázados lemez összes dalát.

Kategória: Koncert ajánló

Immáron 6. alkalommal ad otthont a rockzene szerelmeseinek a Sümeg melletti kis falu Megyer.

Kategória: Fesztivál
2008. június 17., kedd 10:02

Esztergom, június 19–21.

feszterg.jpg

„Jubilium!” – mondta a Szamba című filmben a jól fésült színházigazgató, és tényleg átérezzük a szavak súlyát és jelentőségét. Ebben az esztendőben fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli az esztergomi–párkányi régió legnagyobb szabadtéri nyárszaki könnyűzenés rendezvénye.

Kategória: Fesztivál
2007. december 30., vasárnap 20:34

Januári koncertajánló

vigi001.JPG

A szilveszteri buli után sem áll meg az élet, az év első hónapjában is vár néhány élőzenei összejövetel a rockzenét kedvelő emberekre. Íme egy kis ízelítő a januári programokból, és egy olyan februári koncert időpontját és helyszínét megtalálhatjátok, amit súlyos bűn elmulasztani
 

Kategória: Koncert ajánló