Már nem emlékszem, milyen nap volt, csak arra, hogy veszettül erős vihar tombolt odakint. Aznap korán keltem, valami oknál fogva nem tudtam aludni éjjel, és már hajnali fél 4-kor ébren voltam. A rádió halkan szólt, este elfelejtettem kikapcsolni, a kutyám pedig álmosan nézett felém, szinte jelezve szemével, hogy még túl korai az ébredés. Kikapcsoltam a rádiót, zavart az alapzaj, hisz csak sistegést lehetett hallani, a vihar miatt ugyanis nem jöttek át a jelek. Eléggé elzártan éltem, nem szerettem az emberek társaságát, mindig is úgy tartottam, hogy minél távolabb vagyok tőlük, annál kevésbé látom a pusztítást, amit véghezvisznek. Persze, most lehet mondani, hogy az, ha homokba dugom a fejem, nem old meg semmit, de ez engem nem érdekelt. Tenni nem tudtam ellene, így hát jobbnak láttam legalább nem tudomást venni arról, ami körülöttem zajlik.
Szóval mint mondtam, vihar volt, ezért nem is tudtam sehova se menni. Tudni kell, hogy ott, ahol akkor laktam, a viharok nagyon hevesek, ha egyszer belekezd, akkor Isten óvja aki autóba száll. Otthon voltam, leültem a tűzhöz, és próbáltam kicsit még aludni, mikor kopogást hallottam. Kimentem megnézni, ki lehet az, egy ázott férfi állt az ajtóban, bebocsájtást kérve. Elmondta, hogy az autója elakadt a sárban, és nem tud segítséget hívni, mert nincs nála mobiltelefon, s megkért, hadd jöjjön be megmelegedni, míg a vihar elcsendesül. Nem szoktam senkit elutasítani, így őt is szívesen fogadtam, megkínáltam kávéval, s megkérdeztem, mit keresett az úton ilyen viharban. Kiderült, hogy a szomszéd városba tart, nem idevalósi, és terepjáróval indult, arra számítva, hogy azzal eljut céljához, csakhogy az autó megcsúszott, ő pedig az út mentén elakadt egy elég mély sárban, ahonnan nem tudta az autót kihozni. Beszéltünk hosszasan, mikor is azt vettem észre, hogy rosszul van. Gondoltam biztosan csak megfázott a hidegben, de egyre rosszabb lett az állapota, így mentőt kellett hívnom. Mobiltelefonom nem volt, így a szerencsére bíztam a dolgot, mert gyakran előfordult már, hogy viharban elment a telefonszolgáltatás. A viharban a mentők nem tudtak elindulni, legalább fél órát kellett várnunk, hogy kissé csillapodjon, azonban az idegennek addigra annyira tüzes volt a homloka, hogy szinte lángra lobbant. A mentők elvitték és azóta se hallottam felőle. Próbáltam érdeklődni a helyi kórházban, de csak annyit mondtak, hogy nem adhatnak ki információt, hacsak nem vagyok közeli hozzátartozója, így hát annyiban is hagytam a dolgot, csak reméltem, hogy nincs komoly baja.
Nem sokra rá, hazafelé tartottam a boltból, amikor is az egyik kirakati tévében megláttam, hogy mindenkit megkérnek, oltassa be magát az influenza járvány végett, mely most sokkal erősebb, rengeteg megbetegedésről számolnak be, tán még haláleset is volt, annyira nem figyeltem, mindig is úgy tartottam, hogy nincs szükségem ilyen vackokra ha Isten azt akarja, meggyógyít, ha nem, magával visz, de nem kell nekem ilyen ember által előállított valami, amiről azt se tudom, mit tartalmaz. Tudom, hogy maradi embernek tartanak ez végett, azonban engem ez se érdekel. Hazamentem, megvacsoráztam emberesen, és lefeküdtem aludni. Bőven benne voltam a délelőttben, mikorra felébredtem másnap, szidtam is magamat emiatt, hisz oly sok dolgom volt. Kiengedtem Unkle John-t, a kutyám, hadd kergessen valami állatokat odakint, én pedig bementem a városba. Arra lettem figyelmes, hogy némely embernek egészen elborult a tekintete, mint akik nem aludtak már vagy egy egész hete. Gondoltam magamban, biztos az az influenza, amit a tévében mondtak, nem is tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, bár kissé kárörvendően megjegyeztem magamban, hogy ilyenkor bezzeg nem működik a csodaszerük. Beérvén a bankba, a bankos hölgy, akit ráadásul ismertem, mintha egy idegen lettem volna, unott arccal fordult felém, s megkérdezte, miért mentem. Szemei neki is véreresek voltak, tekintete fáradt. Kérdeztem Racheltől – merthogy így hívták -, hogy mi történt vele, nem néz ki túl jól, de nem válaszolt mint aki észre se vesz, így hát csak elfordultam, kisétáltam a bankból, beugrottam a boltba és hazamentem.