A FELLÉPŐ ZENEKAROK
Időközben biztossá vált az Arany János költeményeinek folk metalos átirataival még népszerűbbé vált Dalriada fellépése is. A soproni csapat pár napja a Diesel klubban egy fergeteges hangulatú turnézáró bulit adott, amely egyben az Arany-album lemezbemutatója is volt. A rajongók valósággal szétszedték a klubot és a zenekart. A Kalapács és a Nevergreen mellett a Dalriada lesz a MetalFest Open Air harmadik kiemelt hazai fellépője!Neves underground bandák mellett két komoly headliner bejelentése várható még!
ÚJABB SZÍNPAD
Az érdeklődés nemcsak látogatói, hanem zenekari oldalról is óriási, ezért a Szabadtéri Színpad mellett a Csillebérci Szabadidőközpont Sportcsarnokát is bevontuk a rendezvénybe. Ezen a színpadon hajnalig szól majd a metal, méghozzá a Szabadtéri Színpadot jól kiegészítő programmal.
Ez a helyszín is döntően nemzetközi fellépőkkel telik meg, de egyúttal lehetőséget biztosít újabb hazai bandáknak is. Már biztos a Velvet Seal, a Chronology, a Damned Spirits' Dance, a CrossHolder, valamint a KaFeBár fellépése!
A hazai bandáknál is lehet akciós árú bérleteket vásárolni, sőt erre kifejezetten buzdítunk is mindenkit, ugyanis május 21-én az a banda nyitja majd a Szabadtéri Színpadot, amelyik a legtöbb rajongót tudja felmutatni!
HAMMERWORLD TEHETSÉGKUTATÓ
A MetalFest keretén belül kerül majd sor a HammerWorld magazin első tehetségkutatójának lebonyolítására is. Erről bővebb információt március elejétől találsz majd a www.hammerworld.hu és a www.metalfest.hu oldalakon












































